Fedezze fel a lehetőségek világát.

Debrecen

Debrecen

Debrecenben a klasszikus irányjelzők helyett használjuk az érzékszerveinket: nézzünk a lábunk elé és megtudhatjuk, hogy milyen pallón közlekedtek egykor a debreceniek! Pillantsunk az ég felé és csodáljuk meg a múlt század elején épült kereskedőházak színes homlokzatait. Menjünk az orrunk után, kövessük a nyüzsgő mediterrán terekről és meghitt kávéházakból kiszűrődő kellemes illatokat, vagy egyszerűen hallgassunk a fülünkre és engedjük, hogy a hangulatos zene vezessen.
Tovább
Pécs

Pécs

Magyarország ötödik legnagyobb városa, Pécs az ország délnyugati részén, a horvát határ közelében fekszik. A város Baranya megye közigazgatási és gazdasági központja, valamint a Pécsi Római Katolikus Egyházmegye székhelye. Pécset, ókori nevén Sopianae-t a rómaiak alapították a második század elején. A település a 4. századra tartományi székhellyé és a korai kereszténység egyik jelentős központjává vált. A püspökséget 1009-ben Szent István király, az ország első egyetemét 1367-ben Nagy Lajos király alapította a városban.
Tovább
Bergheim 41 - Cafe4you

Bergheim 41 - Cafe4you

Dear Heidelberg Lovers! Have a look on our second episode of Café4you. Today, Sophia will show you the "Bergheim 41". Enjoy!
Tovább
Református Nagytemplom
Debrecen, Magyarország

Református Nagytemplom

Debrecen jelképe, az ország egyik legnagyobb református temploma, melyet történelme tett igazán híressé.1849. április 14-én Kossuth Lajos itt olvasta fel a Függetlenségi Nyilatkozatot. Kossuth ekkor használt széke a Nagytemplom féltve őrzött ereklyéje. Valószínű, hogy a templom helyén egykor állt egyhajós csarnoktemplomot 1290 és 1311 között emelték a város földesurai. Az épület mai formáját a Péchy Mihály és Thaler József tervei alapján 1819 és 1823 között zajló építkezéskor kapta klasszicista stílusban, miután 1802-ben a korábbi templom leégett. A templomi orgonát Jakob Deutschmann bécsi mester készítette, többszöri átalakítás után jelenleg az ország második legnagyobb mechanikus orgonája. A templom tornyaiból és a timpanon mögötti acélhídról csodálatos látvány nyílik a városra. Útban felfelé megtekinthető az 56 mázsás Rákóczi-harang. Az egyházi eseményeken túl a templomban egyháztörténeti kiállítások, orgonakoncertek és zenei rendezvények várják a látogatókat. 2013 óta nemzeti emlékhely.
Tovább
Zsinagógák
Debrecen, Magyarország

Zsinagógák

A Debreceni Zsidó Hitközség jelenleg Magyarország legnagyobb vidéki zsidó közössége.A debreceni ortodox közösség zsinagógája 1894-ben épült fel a Pásti utcában, a történeti városközpont közvetlen közelében. Tervezője Berger Jenő debreceni építész volt. Főhomlokzatának karakterisztikus elemei az oszlopokkal alátámasztott bejárati építmények. A homlokzatok stílusa késő-eklektikus, főként a románkori építészet elemeit alkalmazva. A zsinagógában 2015-ben nyitotta meg kapuit a debreceni zsidóság történetét, a zsidó vallást és hagyományokat bemutató kulturális-turisztikai központ, udvarán pedig 2015 júniusában avatták fel a Holocaust-emlékhelyet a vészkorszak debreceni áldozatainak emlékére. A betonból és fekete fémből készült emlékfalra a Holocaust hatezer debreceni zsidó áldozatának nevét „vésték” be. Olyanokét, akik munkaszolgálat közben, koncentrációs táborokban, vagy a gettóban veszítették életüket. 1909-ben épült a másik, Kápolnás utcai status quo ante zsinagóga az egykori zsidó gimnáziummal (ma Ifjúsági Ház) közös telken. A debreceni ortodox közösség zsinagógája 1894-ben épült fel a Pásti utcában. A zsinagóga 2015-ben teljes felújításon esett át, jelenleg nemcsak mint szakrális tér, hanem turisztikai látványosság is, valamint kiállítások, konferenciák, koncertek színhelye. IMAHÁZ Az 1910-es években épült imaház ma a debreceni közösség napi rendszerességgel tartott imádkozásainak helyszíne a nagy ünnepek időszakát kivéve. ORTHODOX MIKVE A Pásti utcai komplexumban a téli imaház pincéjében található a régi mikve (virtuális fürdő), ahol a felújítás után kóser borozó és vele együtt kiállítóterem kapott helyet. HOLOKAUSZT EMLÉKHELY 2015 nyarára készült el a debreceni áldozatoknak emléket állító építmény, fiatal építészek tervei alapján. A betonfalon több mint hatezer név olvasható. VÁGODA Az 1980-as évek végéig rendeltetésszerűen használt vágoda ma mint kiállítótér és pihenőhelyiség funkcionál. KÁPOLNÁS UTCAI ZSINAGÓGA Az 1909-1910-ben épült hatszáz fős zsinagógát 2014-ben teljes szépségében állították helyre. Ma főleg a nagyobb ünnepeken használja a közösség hitéleti célokra, de rendszeresen otthont ad kulturális eseményeknek is. ZARÁNDOKSZÁLLÁS A Debrecenbe látogató zarándokok számára szálláslehetőséget biztosít a hitközség a felújított székház épületében. DEBRECENI ZSIDÓ TEMETŐ 1842-től változatlan helyen és szervezetben működik a debreceni hitközség temetője a Monostorpályi úton.
Tovább
Zugfőzde Pálinkamúzeum
Visegrád, Magyarország

Zugfőzde Pálinkamúzeum

ZUGFŐZDE PÁLINKAMÚZEUMUNK a népi pálinkafőzés hagyományait, a szeszes lepárlás történetét és a tiltott pálinkafőzés gyakorlatát mutatja be. Pálinkatörténeti sétáink alkalmával bemutatjuk a magyar pálinkafőzés történetét és néhány közeli, híres gyümölcstermő területet. Lehetőség nyílik többféle pálinka összehasonlítására is. A résztvevők megtapasztalhatják, hogy mi a különbség a valódi gyümölcsből készült pálinka és szeszes ital között. A tiltott pálinkafőzés teljes eszközanyaga sajnos nincs múzeumunkban, hiszen az egyéni találékonyság ezen a területen határtalan, naponta születtek újabb és újabb megoldások, azonban kísérletet teszünk a népi zugfőzési eszközök egy részének bemutatására. A túrákkal és tárlatvezetésekkel kapcsolatos bővebb felvilágosítást elérhetőségeinken, vagy a múzeumban személyesen kaphat.
Tovább
Nagyerdei Víztorony
Debrecen, Magyarország

Nagyerdei Víztorony

A Nagyerdei park legújabb látványosság a Víztorony élményközpontja, ahol tavasztól-őszig megunhatatlan szórakozási lehetőségek várják az érdeklődőket. Az 1913-ban épült ma is működő víztorony műemlék épületének 31 méter magas kilátójából nem csak a környékre nyílik kilátás, de egy speciális távcső segítségével a múlt élményvilágába is bepillanthat a látogató. Az időszaki kiállítások és a kulináris élvezeteket kínáló vendéglátás mellett aktív kikapcsolódásra invitál a víztoronyra épített mászófal. Az élményt az esti fényjáték koronázza meg. A belvárosi Tourinform iroda mellett Debrecen másik pólusán, a Nagyerdei Víztorony látogatóközpontjában is elérhető az információ-szolgáltatás, ingyenes információs kiadványok, programfüzetek és debreceni ajándéktárgyak segítik még teljesebbé tenni az itt tartózkodást.
Tovább
Sibrik-dombi római erőd és ispáni vár
Visegrád, Magyarország

Sibrik-dombi római erőd és ispáni vár

Visegrád környékén a Pannonia provinciát védő limes számos maradványára bukkanhatunk. Ezek közül a legjelentősebbek a római tábor maradványai, amelyek a 176 m magas Sibrik dombon láthatók. Az erődítményt a 320-as években I. Konstantin alatt építették. Alaprajza deltoid volt, és tornyok védték. A népvándorlás kori pusztulás után, maradványai felhasználásával Szent István ispánsági központot hozott itt létre, ami mellett építették 1009 előtt a város első templomát. Ennek helyén Salamon nagyobb főesperesi templomot építettet. A tatárjárásig ez volt a város központja, akkor azonban elpusztult. A domb történeti jelentőségét és emlékeit az 1970-es évek elején Szőke Mátyás vezetésével tárták fel a régészek.
Tovább
Ködszínház
Debrecen, Magyarország

Ködszínház

Kihagyhatatlan vízivarázslat a Ködszínház. A Nagyerdei Stadion szomszédságában Magyarországon egyedülálló, multimédiás szökőkút – más néven Ködszínház – nyújt különleges élményt tavasztól őszig. A szökőkút 30x10 méteres, legyező alakú vízpermetére vetítve Debrecent bemutató kisfilmeket és különleges lézer-animációkat láthatnak az érdeklődők. Napközben a vízfelületből kiemelkedő „tipegők” csábítanak hűsítő sétára a vízen.
Tovább
Palotaház
Visegrád, Magyarország

Palotaház

Mesterségek udvara A házban régmúlt idők mesterségeinek bemutatóját tekinthetik meg a vendégek, ahol szakértő kezek, gyakorlatban mutatják be a különböző tradicionális mesterségeket. A mesterek aktív részvételre invitálják a látogatókat. Az udvarban kőfaragó műhely, kovácsműhely, kerámikus műhely, valamint papírmerítő műhely tekinthető meg. Középkori Piactér A piactér a város középkori történelméhez, kultúrájához kapcsolódó ajándékokat, emléktárgyakat kínál. Infoház - Információs Iroda Az épületben található a város információs irodája, mely földszintjén képzett, nyelveket beszélő munkatársaktól kapnak információt Visegrádról, a helyi programlehetőségekről, szálláshelyekről és étkezési lehetőségekről. A visegrádi TDM otthona.
Tovább
Debreceni Egyetem főépülete
Debrecen, Magyarország

Debreceni Egyetem főépülete

A Debreceni Egyetem - az ország legrégebbi, folyamatosan működő felsőoktatási intézménye - egyike Magyarország kiemelt kutatóegyetemeinek közel 30 ezer hallgatóval és 1500 oktatóval, amely 15 karával, 25 doktori iskolájával a legszélesebb hazai képzési kínálatot nyújtja. A város felsőoktatásának gyökerei a XVI. századig nyúlnak vissza. 1538-ban alapították a Debreceni Református Kollégiumot, amely hosszú évszázadokon át játszott jelentős szerepet a magyar oktatásban és kultúrában. Ezt a dátumot őrzi a Debreceni Egyetem szimbóluma a gerundium is, utalva az elődökre, a hagyományokra. Az 1927-33-ban eklektikus-neobarokk stílusban épült impozáns főépület üvegtetős díszudvarát árkádos folyosórendszer futja körül, melynek falán a leghíresebb professzorok és diákok neve olvasható. Az épület előtt tágas, francia stílusú park található, melynek szökőkútjában a hagyomány szerint minden végzős diák megmártózik. A park két oldalán található szobrok a reformáció debreceni személyiségeinek állítanak emléket.
Tovább
Nagyerdei Stadion
Debrecen, Magyarország

Nagyerdei Stadion

Debrecen büszkesége, a hétszeres magyar bajnok futballcsapat Loki 2014-ben új otthont kapott, ami Magyarország egyik legkorszerûbb arénája. A Nagyerdei park területén, különleges és modern építészeti megoldásokkal épült meg a Nagyerdei Stadion, mely a védett fák ölelésében szinte észrevétlenül olvad bele a természeti környezetbe. A 20 000 férõhelyes multifunkcionális létesítmény nem csak sportversenyek, edzések, de kulturális rendezvények befogadására is kiválóan alkalmas. A stadionhoz tartozó építmények leglátványosabb eleme az arénát körbeölelõ, mintegy 1100 méter hosszú, átlagosan 7 méter magasan lévõ járda, amely rekortán borítású futópályával egészül ki. Így a futás szerelmesei szinte a fák lombjai között róhatják köreiket. A Nagyerdei Stadion a negyedik lett a 2014-ben átadott futballarénák nemzetközi versenyén. A nemzetközileg elismert és tapasztalt építészekből álló zsűri a 2014-es szavazáson a vizuális hatást, a környezetet, az innovációt, valamint az ár-érték arányt figyelembe véve értékelte a 32 versenyzőt, melyek között a debreceni aréna az előkelő negyedik helyen végzett.
Tovább
Zsolnay Fényfesztivál
Pécs, Magyarország

Zsolnay Fényfesztivál

2018.június 28. -július 1. Július első hétvégéjén a kikapcsolódni vágyókat tematikus, összművészeti fesztivál várja, amely a város majd 2000 éves múltjának lenyűgöző hagyatékát a fantázia világával szövi össze, színes programjával az impozáns múlt és egy elképzelt jövő határán játékra és gondolkodásra sarkall, értéket közvetít, szórakoztat, és gyönyörködtet. Napközben a belváros a múlt históriáinak, hangulatainak életre keltéséhez ad hátteret, élmények várnak a nevezetes történelmi helyszíneken, köztereken és eldugott utcácskákban egyaránt. Ízelítő a 2016-os fesztivál hangulatából: Zsolnay Fényfesztivál aftermovie
Tovább
Salamon-torony
Visegrád, Magyarország

Salamon-torony

A IV. Béla által építetett várrendszer Duna feletti alsóvára a Budáról Esztergom felé haladó út és a dunai hajóforgalom ellenőrzése mellett a király lakhelyéül és a pilisi ispán székhelyéül is szolgált. A kaputornyokkal, őrtornyokkal megerősített és a 34 m magas, hatszögletű lakótoronyból – az ún. Salamon toronyból - álló alsóvár a török időkben elpusztult. Műemléki helyreállítása a fellegvárral együtt 1872-ben kezdődött, s az alsóváré az 1970-es években fejeződött be.
Tovább
Főesperesi templom
Visegrád, Magyarország

Főesperesi templom

Az államalapítás kezdetén István király a Visegrádnak nevezett várat a róla elnevezett megye székhelyévé tette. Visegrád első írásos említése is Szent István egyik 1009. évi oklevelében szerepel. A várhoz közeli hegyoldalban megépült a megye első plébániatemploma, melynek helyén, Salamon király idejében, 1063 után egy főesperesi templomot emeltek. A rangos kivitelű, belül hazánk egyik legkorábbi freskóival díszített templom a tatárjárás idején, 1242-ben pusztult el. A templomban egy kis kiállításon ismerhető meg Visegrád Árpád-kori története.
Tovább
Nézze meg a térképen